BATYKO Róbert - Hongrie
© Lugosi Lugo László
1981, Miskolc
Vit et travaille à Budapest
Etudes:
University of Fine Arts, Budapest
University of Industrial Art and Design, Helsinki
http://batyko2.blogspot.hu/
Envoyer un email à Róbert
Présentation de l'artiste
Les détritus empilés sur des surfaces en béton gris sont un motif récurrent dans les œuvres récentes de Róbert Batykó. Échantillons archéologiques improbables, ces détritus évoquent une présence humaine aliénée : ces curieux tableaux semblent condenser les traces et les restes d’événements qui les ont précédés. Batykó trouve ses sujets par hasard, abandonnés sur des trottoirs, négligés par les passants. Il les photographie de façon délibérément maladroite: ces images servent de point de départ à des tableaux caractérisés par la dialectique constante du corporel et de l’incorporel, de l’analogue et du numérique.
Le motif central de Bonanza, une peau de banane noircie, à peine reconnaissable, qui ressemble à une pieuvre, semble léviter dans un vide cosmique, comme au centre d’un tourbillon imaginaire, dans un curieux état à mi-chemin entre la vie et la mort. Les tons ternes de l’asphalte griseet du macadam sont contrebalancés par le vert vif de mauvaises herbes poussant dans les fissures, accentuant les dualités organique/inorganique, vivant/mort. Dans ce cadre, le corps noir décomposé est une métaphore à la fois écologique et existentielle, ainsi qu’un spécimen archéologique éphémère, trouvaille (bonanza) ironique d’une chasse au trésor dans la rue et sur la surface peinte. La scène vide et la peau de banane qui gît dessus représentent aussi un piège particulier : pas forcément un risque de perte d’équilibre, mais plutôt un jeu raffiné et subtil sur les formes ambigues et les glissements sémantiques suscités par une contemplation prolongée des formes expressives de Batykó.
Dávid Fehér
Batykó Róbert legújabb műveinek visszatérő motívumai a szürke betonfelületeken felhalmozódó utcai hulladékok, melyek afféle sajátosan értelmezett archeológiai leletként utalnak az elidegenített emberi jelenlétre. A különös állapotképek mintha korábban lezajlott történetek maradványait, nyomait rögzítenék. Batykó a témáit szerencsés véletlenek (serendipity) következtében leli meg, az üres utcák járdáinak felszínén, melyekre a köznapi járókelő alig tekint le. Az ezekről készült, szándékoltan esetlen-esetleges felvételek képezik a festmények alapját, melyeket a testetlen és a testies, a digitális és az analóg végtelen dialektikája jellemez.
A Bonanza című festmény központi motívuma, az alig felismerhető, polipként tekeredő, megfeketedett banánhéj, mintha valamiféle kozmikus vákuumban lebegne, egy imaginárius örvény középpontjaként, egy sajátos, „élő-élettelen” állapotban. A szürke aszfalt és a makadámkövek sivárságát a rések közül kikandikáló gaz leveleinek élénkzöldjei ellenpontozzák, kiélezve a szerves és a szervetlen, az élő és az élettelen kettősségét. A lebomló fekete test ebben a közegben egyszerre tűnik ökológiai és egzisztenciális metaforának, efemer archeológiai leletnek az utca és a többrétegű festői felület ironikusan értelmezett kincsesbányájában (bonanza). Az üres utcai színpad és a rajta fekvő banánhéj egy sajátos csapdahelyzetet is megjelenít, főképp nem is a fizikai egyensúlyvesztést, hanem inkább a többjelentésű formák, szemantikai elcsúszások rafinált, finom játékát, melyet mintegy kikényszerít Batykó expresszív alakzatainak hosszas szemlélése.
Fehér Dávid